2019.01.17. Jászberény. Reggel 7 óra. Papirok, pofavizit, ágyválasztás. Vetkőzzek le, kapok infúziót, mert nem én leszek az első a hentes asztalon, de enni és inni még nem lehet. Nagyszerű. Kétszer 500ml után nem is leszel éhes. Se szomjas. Viszont nagyon kell pisálnod. És elönti a sz.r az agyad, hogy ezek itt telenyomnak mindennel, a műtét után meg esélyed nem lesz wc-re menni, szóval tuti a katéter jövője, vagy a kacsával való szenvedés. 

11 körül bejön egy NDK-s úszónő jellegű forma, civilben. Jó napot, ő az altatóorvosom, de szeretné közölni a tényeket, és felhivni a pro - kontrákra a figyelmem az altatással és a GERINC MELLETTI ÉRZÉSTELENITÉSSEL kapcsolatban. Mi?!

Erről eddig nem volt szó.

Gerinc.

Közeli.

Érzéstelenités.

Izlelgettem a szavakat, felvázoltam az ezzel kapcsolatos félelmeimet, melyre egy megnyugtató és egyben zavart keltő nevetés volt a válasz. Butaságokat beszélek. Ok. Én akkor is időgéppel akarom ezt túlélni, és amúgy én kértem az altatást, és ez volt megbeszélve, meg úgy hagyjon békén mindenki.

Tudod, van az a nézés, mikor a barátnőd azt mondja, hogy ma - mit tudom én - spenót lesz vacsorára. De kicsim én nem szeretnék spenótot. Deeeeeee. Jó lesz az, hidd el. Spenótot akarsz. Jaaaa, tényleg. El is felejtettem, hogy spenótot akarok.

Úgyhogy "gerincközeli". Ez kb. úgy zajlik, hogy előredőlsz, miközben ülsz, nem mozogsz, nem élsz, nem veszel levegőt. Megszúrnak, ami egyáltalán nem fáj és vársz. Megérkezik a doktor, kérdi: Ezt érzed? Nem, micsodát? És már húzza is a szikét a térdeden. Vicces érzés, mikor látod, hallod, ahogy az egész tested beleremeg mikor "vésővel" kalapálják az izületed, a tested, mint egy zsák krumpli lökdösődik az ütések erejétől, de semmit nem érzel. A műtét közepén elaludtam, annyira nem volt érdekes, mikor a nagyon szöszölős részeknél tartott. Ha valaki kiváncsi, mégis mi fog történni vele, annak itt egy videJó:

Ez persze a BTB technikára vonatkozó felvétel, téged lehet, hogy más módszerrel műtöttek. A papirodon rajta lesz, és szerintem a doki is el fogja mondani készséggel.

Kitolnak, nagy párna a lábad alá, természetesen drain cső, és viszlát, magadra vagy hagyva. Hülyéskedés a szobatársakkal, hogy érzem - e a "pipacsot", meg, hogy megcsikizik a talpam, de semmit nem érzel. Mint a fogorvosnál. A kezed érzi, hogy mit fog, hol jár, de a combod, az alhasi részed tök más világon jár. Mozgatni sem birod semmid. Érdekes érzés, semmi feedback. Viszont, amig ez az állapot tart, nem emelhetem a fejem, mert a gerincvelő folyadék összeveszik a gravitációval és örök életemre olyan fejfájási rohamaim lesznek, mint, amikor a Dragon Ballban gyűjtik az erőt a harcosok.

Természetesen meg fogod emelni. Én is megemeltem kétszer, háromszor kb. Ezek reflexszerű mozdulatok voltak, és azonnal meg is reguláztam magam miattuk. Nem, nem fájt a fejem, azóta se, de az egyik alkalom után úgy beszédültem, hogy azt hittem elsötétül a képernyő. 

Egy jó tanács. Add le az egód. Kell az a kacsa. Egészen éjfélig küzdöttem, és gyűjtöttem a lelki erőt, hogy kimegyek a mellékhelyiségbe, ami közel volt, mégis oly távol. Egy laza 20 perces matek után, megállapitottam, hogy milyen mozdulatokkal fogok majd felállni, és útra kelni, de a kivitelezés első pillanatában rájössz, hogy MINDEN, mondom (irom) M I N D E N mozdulat fáj, amiben részt vesz a műtött lábad. Szarv letörve, ájulás szélén lévő állapotban, de erőt vettem magamon, és bemutatkoztam a kacsának. Én - kacsa, kacsa - én örvendtem a találkozásnak. Kell a kacsa, na. 

A fájdalomról. Ahogy elmúlik a műtéti érzéstelenités hatása, úgy kezd el lüktetni a térded. Először csak érzed. Aztán kellemetlen. Aztán fáj. Rohadtul fáj. Adjatok egy kést. Úgyhogy szégyen szemre kértem fájdalomcsillapitót. Aztán még egyet. Majd még egyet. Az első kettő az valahol annyit ért, mint.... Semmit. A harmadik már komolyabb téma volt. A lényeg, hogy kérj és adatik. És próbálj meg aludni. Szükséged lesz az erőre másnap.